12:00. Tavaly ilyenkor már a kórházban várakoztunk arra, hogy megmondják mi lesz a sorsunk és hogy kaptam-e mérgezést a magas vérnyomás miatt. Akkor még nem tudtuk, hogy 8 óra múlva Liza már velünk lesz...

Tudtad, hogy az első év az ember életében a legintenzívebb 365 nap? Még soha, de soha nem gondoltam bele, de tényleg így van. Egy baba ekkor tanul meg mosolyogni, felemelni a fejét, megfordul, feltérdel, feláll, elindul, gagyog. Kinyílik előtte a világ, kialakul a teljes színlátás, tud fókuszálni és hangokkal kommunikál. A szakirodalom számos könyvben kifejti ezt és nap mint nap megéljük a gyerekkel, de belegondoltam abba, hogy egy könyv sem ír arról, hogy ebben az egy évben egy nő, hogy alakul Anyává. 

Közhely, de igaz. Ez ez időszak olyan gyorsan elröppent, hogy fel sem tudom fogni, hogy egy, 1 éves kislány Édesanyja vagyok. Ha megkérdeznéd, hogy mi történt ebben az esztendőben, csak pár momentum jut az eszembe. A szülés, amikor másfél hónap után végre a kórházból hazavittük magunkkal, mikor először sétáltunk együtt vagy nyáron mikor hosszú hétvégén a hegyek között pihentünk, a keresztelő. Minden pillanatra emlékezni akarok, de nem megy. Annyira összemosódik minden, olyan erőteljes érzések kavarognak most bennem, hogy nehéz szavakba önteni. Egy év, egy boldog baba és mi szülők. Változtam. Változtunk. Nem a külsőm, talán csak a hajszínem sötétedett egy árnyalatot, de mégis másnak érzem magam. Átalakultak a fontossági sorrendek, nagyobb lett a felelősségtudat. Már nem csak ketten vagyunk Attilával, hanem itt van velünk Liza, akit tanítunk, próbáljuk átadni mindazt, ami Mi vagyunk. Belül mi a régi szerelmes fiatalokként élünk, de ott motoszkál körülöttünk egy barna hajú, barna szemű kislány, aki szülőkké tett minket. Minden más lett.

Tegnap este Attilával a fényképeket nézegettük és jó volt látni az elmúlt időszak pillanatait. Volt, hogy felkiáltottam: "Oh erre nem is emlékeztem!!" Jó volt tudni, hogy van egy fotó ami megörökítette azokat a pillanatokat is, amik csak egy átlagos hétköznapon történtek. Egy vásárlás, séta, vagy Liza, mikor  a hajamba kapaszodva önfeledten kacag.

És hogy nekem mit adott az a bizonyos első év? Sokat tanultam magamról és rácsodálkoztam arra, aki ma vagyok. Nem lettem egy paramami, tudok következetes lenni. Túl éltük az első nehéz időszakot, mikor olyan aprón hazahoztuk őt. Iszonyatosan fáradt vagyok, és kialvatlan, de mégis élek, holott voltak olyan pillanatok amikor azt hittem számomra itt a vég és kifutok a világból. Erősebb lettem. Attilával, kéz a kézben oldjuk meg a feladatokat, döntést hozunk, és hogy iszonyat gyorsasággal vettük fel a ritmust ezzel a kis csajjal és az előttünk álló feladatokkal. Tervezni és újratervezni, valahogy ez lett az alap mottónk.

És hogy mi volt az 1 évünk dióhéjban? Kezdetben ijedtség, egy kislány, két friss szülő, álmatlanság, döntések sorozata, próbálkozások, csiszolódás, összeszokás, egy igazi család. :)

Boldog Szülinapot Liza!