Oh, ti, éles kis csontdarabok...csak már látnálak Titeket, hogy bújnátok már elő és villantanátok meg fehérségeteket. Végre nyugodtabb napok köszöntenének ránk...egy darabig.

Eljött az az idő nekünk is, amiről már oly sok helyen hallottunk.. rólatok, apró kis metszők. Jobban várunk már Titeket mint egy csodát. Erről szól minden napunk. Hűtünk, csillapítunk, vigasztalunk és nyugtatunk. És hogy miért? Hát értetek! 

Nem értitek?! Megteremtjük a körülményeket, könnyebbítjük eljöveteleteket. Nem aludva, fáradtan, álmosan , nyűgösen, órákig dülöngélve, altatót dúdolva hódolunk be nektek. Árgus szemekkel figyelve minden áldott reggel, hogy áttörve a szövet határt, vajon ott vagytok e már? De csalódnunk kell és egy újabb szeánszokkal teli nap elé nézve, elkeseredünk... de meddig?? Könyörüljetek meg rajtunk!! :)