A miniszabi,(egy szombat délután mely csak az enyém, Liza pedig apás programon) egy hete lebegett a szemem előtt és egy pillanat alatt tört darabokra. Az első láz, így 10 hónap után beköltözött hozzánk és kemény 3 napig maradt. 

Ugyanolyan laza voltam mint a többi oltás után, hiszen Liza az ajánlottakból már 9 darabot megkapott és meg sem kottyant neki, úgy látszik ez volt a vízválasztó oltóanyag ami totál kiütötte. Tudtam, hogy az oltás következménye a láz, de nagyon aggódtam, sajnáltam szegényt, mert hiába adtuk neki a kúpot, nyöszörgött és szenvedett- tehetetlennek éreztem magam. Vasárnap este kórház lett a vége, ahol kiderült, hogy egy vírusos volt a torka és ez a kettő kombó már sok volt a szervezetének. Ott feküdt a kezemben, bágyadtan, szemeit alig tudta kinyitni és a kórház várójában iszonyatos lelkiismeret furdalás tört rám. 

Hogy lehetek ilyen önző? Hogy juthat eszembe egy pár órás magányos lazulás a kádban? Hiszen Liza beteg és rám van szüksége. (Nekem meg alvásra, mert amúgy kivagyok) Iszonyatosan őrlődtem. Liza számomra a legfontosabb és a világ összes szabadidejét, lazulását sutba vágnám, hogy ő jól érezze magát, és egészséges legyen de mégis valahol mélyen bennem volt az a bizonyos csalódottság. Vajon ilyen korán elkezdődött már a vívódás... a régi önmagam és a gyerek között. Persze most turbó anyukák ezrei feszítenének keresztre, de talán ez a gyarló anyai tulajdonság, pislákolva mindenkiben létezik valahol. Nemrég láttam egy Youtube videót, ahol egy Anya fél percben, -a kamrába bezárkózva, bocskorszíjat rágcsálva- beszél arról, hogy a 4 gyereke kb. lerágja a húst róla és kell neki hogy egyedül legyen. A gyerekek az ajtó mögül szólongatták, lestek be hozzá, ő meg csak beszélt és beszélt, hogy mennyire kivan. Az internet népe kiakadt, hogy lehet ilyen egy anya. Én nem, valahogy átéreztem a helyzetét.  Igen, bevallom, még így lassan egy év után is szoknom kell a gondolatot hogy már nem lehet tervezni. A lényem, mely szereti előre tudni a programokat, napi feladatokat, eddig küzdött, lázadott, hogy fáradt, feszült, elgyötört és hogy azért is szakít magára időt és megold mindent.

Ez a valaki a hétvégén megszűnt létezni és átlényegült. Hogy mi lett belőle? Egy Anya, akinek első és legfontosabb a gyereke a világon. Hogy megvan e még benne a tervezgetős, lazulós, az ÉN perceket imádó nő? Meg, ott áll és sebeit nyalogatva harcos modorával a jövőbe tekint. Tervezni fog és újratervezni is megtanul. És hogy mikor lesz magára egy kis szabadideje? Nem tudja még, de próbálja gondosan beosztani Liza alvással töltött perceit.