Akár egy kiszámolós is lehetne, amiben ha rád mutatnak az ujjak, akkor könyörtelenül kiesel. Ilyen az Anyák életben maradási törvénye. Mindenre felvértezve, Anyatigrisként harcolva gyermekünk igazáért kiállva. Hogy mikor kerülsz bele ebe az ördögi játékba? Azzal a lendülettel mikor terhes leszel.

Már a brit tudósok is bebizonyították, hogy minden teherbeesés, várandósság, szülés, szoptatás, a babák fejlődése, emésztési szokásaik, alvási igényük teljesen más. Az alap gyermeknevelési információkon kívül nem lehet összehasonlítani a dolgokat, mégis szinte minden nő (akinek nem inge...) folyamatos harcban áll magával, a társadalommal, rokon vagy családi kismamákkal, játszótéri anyukákkal, szomszéd nénikkel szemben. A témát, egy Facebook mami csoportban lévő anyukával történt dolog ihlette, aki posztolta személyes sérelmét. A történet úgy volt, hogy a nő a megosztotta a Facebook oldalán a babájáról készült képeket, majd egy ismerőse hozzászólt, hogy ugyan már miért nem viszi orvoshoz a gyereket, mert szerinte elég pufók baba és ez nem normális. A dolog odáig fajult, hogy az illető hölgy az összes képet törölte a Facebookról -az ismerősét is- és egy dühös posztot tett ki az általa kedvelt csoportba, hogy most lett elege mindenből. Nem is értem az embereket, mi köze van egy Facebook ismerősnek ahhoz, hogy valakinek dagi-e a gyereke vagy sem. Ledöbbentem, hiszen nyilván viszi kötelező orvosi vizsgálatokra a babát és ha pufók is a gyerek majd az orvos ad tanácsot és nem egy kedves, esetleg dühös smiley vagy egy lájkoló ikon fogja eldönteni hogy jól fejlődik a gyereked vagy sem. Tényleg itt tartunk? Most nem a Facebookon van a hangsúly, hanem hogy már virtuálisan is kezdik kikészíteni egymást az emberek. 

Szerencsére engem eddig ez az állapot elkerült, de ki tudja, hogy meddig vagyok képes majd távol tartani magam ezektől a dolgoktól. Mikortól kezdem el hasonlítani vagy éppen hibáztatni magam. Nem arról beszélek, amikor egy nő az anyaság ismeretlen kapujában állva azt sem tudja merre van arccal előre, hiszen a sok tanácsadás a várandósággal kapcsolatban, a terhességi hormonok játéka és a felelősség ami a szülés után otthon a babával rászakad, teljesen elnyomja. Ez természetes dolog, mind átestünk ezen. Én is a sok infó között keringtem. Mit egyek? Hogyan egyem? Milyen vitamin és mennyi? Kismama torna vagy jóga? Nézzek szülős videót vagy nem kell? Apás szülés vagy egyedül csináljam végig? Mind olyan kérdés, amire hiába kapsz választ soha nem tudod, hogy melyik irányba lépj. Kellenek a barátnői visszajelzések, mert tanácstalan vagyok és nagyon jó megbeszélni a dolgokat, a babával vagy éppen lelki dolgokkal kapcsolatban. Van hogy naponta beszélünk, üzenünk, de nem érzem a versengést, csak a valóban segíteni akarást. Ugyanakkor mi van azokkal az egykoron jó barátnőkkel, vagy megbízható családtagokkal, szomszédokkal, akik jönnek a 'tanácsaikkal', hasonlítgatnak és leigáznak? Az ördögi kör, mikor valaki elülteti a bogarat a füledben, hogy esetleg a Te gyereked nem olyan szép, nem olyan súlyú, nem úgy eszik, nem úgy alszik, bezzeg a másé igen. És ott vagy kezdő anyaként mikor annyi új dologgal kell megküzdeni és még jönnek ezek az osztások is. Miért nem lehet csak meghallgatni és egy valóban jó szándékú tanácsot adni? Miért kell vádolni, mutogatni, fejet ingatni? Minden anyuka ott kezdte ahol mi, bizonytalanul és fáradtan. Mikor lettek ezek a vádló anyák ilyen Istentelen tapasztaltak a világ legtökéletesebb gyerekeivel együtt, akik akkor alszanak amikor a családnak a legpihentetőbb, nem pakolják szét a játékaikat és rendre, orvosi könyveket meghazudtoló módon fejlődnek?

Várom ezen csodamamik jelentkezését!