Nézd Te is a kezek táncát. Van mely kecses, lágy és van melyet a munka edzett. Nagyobb és kisebb, amelyik barátsággal közeledik és van amit csak a kíváncsiság hajt. És Te csak tehetetlenül figyeled ahogy suhannak a levegőben villámgyorsan, halkan, olykor észrevétlenül és folyamatosan azon gondolkodsz hogy egy bazi nagyot csapnál rájuk.

Na igen, eljön egy nő életében az a pont, amikor folyamatosan a kezek támadásának van kitéve. Na nem a kamasz, általános iskolában eltöltött időkről beszélek, amikor a taperolás még volt hogy menőnek és viccesnek, diákcsínynek számított. Hanem arról mikor felnövünk és már egyre kevésbé poén ha idegen kezek érintenek. Ez az állapot kezdődik a terhességgel. A gömbölyödő has egy olyan hihetetlenül, hatalmas, mágikus ellenállhatatlan mágnes lehet hogy kezek százai fordulnak irányába és remegve vonzzák őket. Legyél bárhol, akár egy családi eseményen távoli rokonokkal, vagy egy metrón ismeretlenekkel körülvéve, hótziher hogy mindig egy kéz érinteni fog. Ha letelik a 9 hónap és abban a kiemelt, szerencsés helyzetben részesülsz, hogy a hasadat csak egy tucat ember simogatta, akkor jön a második etap amikor a kíváncsi és tolakodó végtagok a babád veszik célba. A keze, arca, a lába mind olyan édes kis célpont, ami megbabonázva a tömeget, simogatásért kiált. Ha pedig nem hagyod magad és gyermeked a babakocsiba teszed, a pimasz kacsók oda is kegyetlenül betörnek. Mit gondolsz miért van annyi színes textil pelenkákkal letakart babakocsikkal rohangáló kismama? Na hát nem csak a nap káros sugárzásait szeretnénk kivédeni. Vajon miért gondolja mindenki, hogy mi Anyukák örülünk annak ha agyon vissza taperolják a gyerekünk? Hogy csak úgy lehet megdicsérni egy babát, hogy szanaszét polírozzuk? Félre értés ne essék, mielőtt még megkapom hogy nem szeretem ha dicsérik a gyerekem. Ez nem igaz, van hogy percekig társalgok az utcán idegen emberekkel, akik rámosolyognak Lizára és kérdezik hogy mennyi idős. Természetes hogy a családban mindenki megsimogatja és kézről kézre jár, de mi van azokkal azemberekkel akik nem elégednek meg a látvánnyal, hanem azonnal gyakorolják a simogatás művészetét? És ha egyszer már simogatja miért nem kérdezi meg előtte, hogy szabad e? Ez csak engem zavarna?? Vagy a legjobb mikor már a keze az arcát tapogatja és akkor kérdezi hogy 'ugye szabad'?? Na most ilyenkor mit mondjak? Mi a megfelelő etikett? Mit mondhat egy Anya hogy ne tűnjön egy undok banyának? Mert ugye ilyenkor ha ki merem ejteni hogy igenis zavar és felhúzott szemöldökkel a nemtetszésem fejezem ki, akkor már megy is a fintorgás, hogy micsoda bunkó nő vagyok. Ééérted!!?? Nem az a bunkó aki taperol hanem aki ki van ezen akadva.  Van hogy kínosan mosolygok és mondom hogy igen persze semmi gond, de van mikor én is lefátyolozom a kisdedet így aztán azonnal gátat szabok a "támadásoknak". Meddig tart ez az időszak? Lehet míg a gyerek majd igazán a tudatánál lesz a dolgoknak és éktelen visításba kezd ha látja a kezek táncát? Majd kiderül. :)