EDÁ-t kérnél? Nem vagy kemény! Császárral szültél? Szaranya vagy! Tápszerezel? De gáz! Nem szoptatsz nyilvánosan? Hogy gondolod? Hagyod hogy a gyereked magát nyugtassa? Atya ég! Nem veteted le a köldökzsinór vért? Halálra ítéled a babád... Na te melyik csapatot erősíted? Én ezek szerint pont a Szaranyákhoz tartozom. 

Mikor terhes lettem lelkesen csatlakoztam olyan Facebook csoportokhoz, ahol kismamák osztják meg egymással tapasztalataikat. Kezdő Anyuka révén ittam a szavaikat és próbáltam minden információt magamba szívni, hogy aztán felvértezve tudjak teljes erőbedobással a gyerekemre koncentrálni, etetni, pelenkázni, ...egyszóval az első időkben életben tartani. Míg Liza a koraszülött osztályon töltötte a másfél hónapot, -én az utolsó két hétben beköltöztem mellé a kórházba- míg ő aludt, lelkesen olvasgattam a csoportokban feltett kérdéseket és hozzászólásokat, érveket, tanácsokat. Élveztem a dolgot, hiszen bármilyen kérdést feltehettél, mindig volt egy kismama aki éppen a nem alvó, nyűgös, éppen növekedési ugrásban lévő babája mellett pár perc alatt bepötyögte a választ. Isten áldja az Internet adta lehetőségeket!

Aztán ahogy egyre jobban belefolytam a témákba, arra lettem figyelmes hogy ezek az Anyukák fejüket felszegve - ahogy gyermekük növekszik és gyűlik a tapasztalat- egyre magasabb lóról próbálják kiosztani "bajtársaikat". Az egykor a szüléstől rettegő Anyukák, most lazán odavágják, hogy mit fosol ezen minden terhes nő átesik. A félszeg, pár hete még sebes mellbimbóval küszködők, most csak nagy fintorral mondják, KI KELL BÍRNOD. Azok akik rettegve írták hogy alig van tejük ők a legnagyobb tejcsárdák és ipari mennyiségben fagyasztanak. Titokban adva gyermekeiknek a tápszert, fröcsögnek a közösségi csopiban hogy mit képzel az aki ezt a szennyet képes a babájának adni. Kvázi online hajtépés folyik, mikor szóba jön egy szüléstörténet, vagy éppen valaki fájdalomcsillapítást akar, uram bocsá esetleg nem akarnak nyilvános helyen szoptatni.

Kérdem én, hogy mi a sz**ért kell osztani egymást? Hogy miért nem lehet csak egyszerű, kedves tanácsot vagy infót adni. Hiszen mind voltunk kezdők, mind ugyanonnan indultunk. Mindannyiunk átélte, az örömöt a teszten lévő pozitív csíktól, a félelmet hogy ha egy napig nem mocorgott a baba, az izgalmat az orvosi vizsgálatok előtt, a rettegést, hogy mi lesz a szülésnél, a boldogságot, hogy túl vagyunk rajta és végre a kezünkbe foghatjuk akit már nagyon vártunk, a fárasztó éjszakákat, a tejbelövellést, a hasfáját, ás fogzást. Miért nem lehet összetartani és egymást erősíteni, mikor már azt érzed, hogy az álmosságtól egyesével téped ki a hajad. Mi történik a jó fej kismamákkal, akik szülés után fél évvel, már Nagy Magyar Anyának gondolják magukat és felveszik ezt a ki ha én nem stílust. 

Mióta Liza megszületett, pár csoportból már kiléptem de hála Isten megmaradt egy-két közösség ahol még találkozni ritka gyöngyszemekkel, olyan csajokkal, akiknek az agyát nem rohasztotta le a hormon, nem mindenhol szívecskés pelenkát látnak és az egykor kedvelt Chanel parfüm helyét nem a szarszag váltotta fel, egyszóval még értelmesen lehet velük kommunikálni. Akik tudják hogy együtt könnyebb és erősíteni kell a másikat nem a földbe tiporni. Én is próbálok ilyen maradni. Hiszen mindenki tegye azt ami a legjobb neki. Ha valaki otthon a párnái között akar szenvedve szülni tegye...soha nem szólnám le, aki úgy érzi ő ott tud kiteljesedni.Mindenkinek szuverén joga mit tesz a testével, hogy neveli a gyermekét.. 

Én annak örülnék a legjobban ha egy gyerek mellett mindenki megmaradna egy kicsit... Önmaga.