2016. okt 28.

A szó amit keresel.. újratervezés

írta: ptkrisztina
A szó amit keresel.. újratervezés

Nyílt levél a kismamáknak

Ma reggel egy kismami Facebook csoportban egy posztot láttam. A lényege az volt, hogy azok a tagok, akiknek már babájuk van, milyen jó tanáccsal látnák el a még szülés előtt álló kismamákat. Mint egy film, pörgött le előttem a terhességem egy szakasza, a szülés, az első hetek a kórház falai között, és az azóta eltelt időszak. Aztán rájöttem, hagyom a kommentet, inkább nyílt levélben üzenek a kismamáknak.

 

pregnant-woman-2.png

Lassan már 8 hónap telt el azóta, hogy Liza megszületett, iszonyat gyorsan telnek a napok és a hetek. Pont egy évvel ezelőtt, még javában hánytam és éltem a kismamák izgalommal, néha félelemmel, kérdésekkel teli időszakát. Mint oly sok várandós nő a világon, én is tervezgettem. Nem csak a külsőségeket, mint a babaszoba, vagy a gyerekholmik, a ruhák színei, hanem lelkileg és gyakorlatban is próbáltam felkészülni az előttem álló feladatokra. Úgy terveztem, hogy a terhességem, pár rosszulléttel teli 9 hónap lesz, hogy természetesen szülök, aztán legalább 9 hónapig szoptatok és még sorolhatnám, majd a sors nemes egyszerűséggel a saját, előre megírt forgatókönyvét tette elém az asztalra. És hogy hogyan reagáltam? Újraterveztem és felvettem a ritmust. Senki nem mondta nekem előre, hogy 4 hónapot folyamatosan végighányok, hogy a 29. héten császárral szülök majd és hogy nem lesz sok tejem, aztán el is apad. Erre nem készített fel senki, és hiába volt mellettem a férjem, ezt a lelki küzdelmet saját magamban kellett lemeccseznem. Nem volt egyszerű, de itt vagyok boldogan egy vidám baba Anyukájaként.

 

Hogy mik az én tanácsaim? Az hogy legyél laza, hogy ne görcsölj rá semmire! Tudod, hogy mennyi javaslatot kaptam? Rengeteget. Olyan információhalmaz volt a fejemben, hogy ha mind betartottam volna, azóta is mint egy processzorhibás robot, pöröghetnék saját magam körül. Nem könnyű, mert tele vagy félelmekkel, tanácstalansággal. Nem tudod mi a jó és mit teszel majd rosszul, ami a gyermeked életére is kihat. Fontosak ezek a mankók, más Anyák/szülők tapasztalatai, de mikor ott vagy a dolgok kellős közepén nem mindet tudod betartani. És nem is kell!

Olvastam a hozzászólásokat és minden tanács a maga nemében hasznos volt. De senki nem beszélt arról, hogy mi van akkor ha nem úgy történik minden, ahogy eltervezted, azt, hogy ne idegeskedj, ha valami nem úgy jön össze, ahogy a Nagykönyvben meg van írva. Ha úgy érzed, mindent megtettél, de nem mennek a dolgok, akkor ne pánikolj, egy percre állj meg és nézz a babád szemébe. Hogy látod őt? Boldog? Szépen fejlődik? Elégedett? Ha igen a válasz, akkor felejts el, hogy mit mondanak a tápszerről, vagy arról ha a babádat éppen nem magadon hordozod, ha úgy érzed cumit kell neki, vagy azt szereti ha mellettetek alszik. Mindenki mást tart jónak, azt, ami a saját gyermekénél bevált. Ez nem biztos, hogy vonatkozik rád is. Lehet a Te babád a babakocsiban szeret pihenni, vagy éppen már mindent megtettél, de nincs tejed és a tápszerhez kell fordulnod. Soha ne hibáztasd magad, hanem vedd fel a ritmust és alakítsd ki úgy az életeteket, ahogy Nektek a legjobb. Egy fontos dolog, amit szerintem sokan elfelejtenek, a gyerek minden rezgésed átveszi, ezt tudnod kell. Egy boldog és kiegyensúlyozott Anyuka gyermeke, boldog és kiegyensúlyozott lesz. Nekem ez lett volna anno, az egyik legfontosabb tanács...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

cumi külföld bécs terhesség szülés kismama kórház szoptatás emberek csoport baba tervezés tanács babavárás anyaság lisa tápszer liza nagykönyv