Neked hogy telik a szombatod? Az ágyadban nagy nyújtózkodások, egy zamatos kávé, a reggeli hírek olvasása? A friss croissant illata a kedvenc pékségedben? Ebéd a szerelmeddel, nagy séta, este haverokkal mozi vagy egy koktél a helyi pubban? Szuper, szerintem ilyen egy igazán jó szombati nap, amikor önfeledten az időt semmibe véve csak megéled a legjobb pillanatokat. Szerintem ilyen, de mostanában egy élő, a svájci óramű pontosságát kenterbe verő kis lénnyel hadakozom. Ideje összekapnom magam.

A kórházból kikerülve, bő egy hete szokom a rendszert. Életem 4 órákba zárva pelenkázással, etetésekkel, böfiztetésekkel, sétákkal teli regény. Liza pontosan egy perccel minden 4. óra elteltével nyöszörög, majd abban a pillanatban mikor a mutató eléri a 12-es számot sírás hagyja el a száját, így jelezve, hogy most már ideje enni adnom. Az egész nap egy logisztika, Attilával lavírozunk az elintézendő ügyek, hivatalok, orvosi időpontok között, és próbálunk mindent megoldani a 4 óránkénti köztes időpontba. Eddig megy és megmondom őszintén félve jelentem ki, hogy nem vagyok annyira fáradt... tudom még nagyon az elején vagyunk, és most még Liza alszik, nem fáj a hasa, nem jön a foga és éppen nem nyűgös, de az etetés közötti időt végigalussza. Akár hány fórumot olvasok, kétségbe esett anyák hozzászólásaival van tele, ahol a baby blues- ról és a kimerültség írnak. Nekem nagy szerencsém van, hiszen hogy Liza előbb jött és másfél hónapot a kórházban töltött, volt időm felkészülni arra hogy mi lesz itthon. Igen, sírtam sokat, hiszen féltem, hogy elvesztem Lizát, és aztán tele voltam hormonokkal, a sürgősségi császár utáni sokk, a babaszoba akkor még nem állt össze. Akkor borzalmasan elveszettnek éreztem magam és kilátástalannak a helyzetet. valószínű így érezhetik magukat otthon azok az anyukák, akik a szülés után a 3. vagy 5. napon már otthon találják magukat, bizonytalanok és félnek. Nem kívánom senkinek a koraszülést, viszont jó két hetes felkészülést tuti adnék nekik olyan türelmes és minden kérdésre válaszoló orvosokkal és nővérekkel akiket a sors mellém rendelt ebben az időszakban. Igenis egy anyának főleg akinek első gyermeke születik felkészíteném. Mert az első időszak nem csak abból áll, hogy andalgunk a gyerekünkkel az öblítő illatú, kék vagy rózsaszín babaszobába, hanem igenis lelkileg egy kemény időszakon megyünk keresztül. Az első mission hogy a gyereket életben tartsuk és akkor még nem beszéltem az állandó felmerülő kérdésekről. Amikor meglátsz egy kiütést a gyerekeden, vagy éppen nem annyit ürít amennyi szerinted a normális, vagy tüsszent, bukik vagy begyullad a szeme. Aki nem tapasztalta talán egy hülyeségnek tűnik, de mikor egy kis lény van melletted aki rád van utalva...hát nem egyszerű dolog. 

Hogy hogy alakul innentől minden? Szerintem a buli csak most kezdődik és lesznek még zombis napjaim, de úgy gondolom az első kört jól teljesítettem! :)