Hogy milyen az élet, mennyire kiszámíthatatlan azt igazából csak most fogtam fel így 31 évesen. Most láttam, hogy a legutóbbi vázlatom szerint itt a blogban az Epidurális érzéstelenítésről akartam írni... el is kezdtem és abba maradt, hogy miért? Mert két hónappal előbb megérkezett a világra Liza.

Hogy gondoltam volna e azt egy hete, hogy laposabb hassal, egy metszés heggel a hasamon fogom majd ezt a bejegyzést írni? Nem, álmomban sem, hiszen a terhességem minden egyes lépése és időszaka tökéletes volt. Persze az első trimesztert kegyetlenül végighánytam, de utána semmi komplikáció, szépen gyarapodott a hasam és készültem a szülésre. Természetesen féltem az ismeretlentől, a fájdalomtól, de szerintem ezzel mindenki így van. A google naptáram tele volt időpontokkal, kismama jóga, szülésfelkészítő, pocakfotózás és még sorolhatnám, így gyorsan telt az idő. A rendszeres vizsgálatokon is mindig megjelentem, és az izgulás miatti magas vérnyomásomon kívül minden tökéletesen rendben volt a leletekkel, értékekkel. Furcsállottam, mikor december végén az orvosom azt mondta, hogy azért a biztonság kedvéért vegyek egy vérnyomásmérőt otthonra és napi 3x mérjem, jegyzeteljem. Nem vitáztam, hiszen az egészségemről volt szó, januártól fogva naponta játszottam az orvost itthon, de normál értékek mutatkoztak. Viszont egy héttel ezelőtt, megemelkedett és napról napra magasabb lett, de úgy hogy már kora reggel is 160/100 -at mutatott a kijelző. Ekkor felhívtam az orvosom, aki ajánlotta menjek be hozzá a kórházba mert éppen ügyeletes és felír gyógyszert. Másnap reggel már ott várakoztam rá, mikor is megmérte a vérnyomásom ami 191/103 volt. Csak néztek rám furcsán, mert jól voltam, semmi fejfájás, semmi szédülés. Azonnal beutalt a Semmelweisbe (ahol ugye szülni is bejelentkeztem), egy kivizsgálásra. CTG, ultrahang, vérvétel, vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés után hoztál a karszalagot és tudatosult bennem hogy bent fognak. Egy 5 személyes szobába vezettek, ahol egyedül voltam. Azonnal hívtam Attilát, aki délután hozott be nekem pár holmit. Az orvosok és nővérek nagyon kedvesek voltak, folyamatosan vizsgáltak a vérnyomásomra pedig gyógyszert kaptam, de eléggé ingadozott. Minden nap azt vártam hogy már mikor mehetek haza. Eltelt két, három, négy nap mikor is hétfőn délben bejött két orvos és közölték hogy átvisznek egy másik kórházba, mert ott van baba intenzív, ha meg kell császározni. Annyira zavaros volt minden sírva hívtam Attilát, aki 15 perc alatt ott volt, és a mentő is jött. Betettem és vittek a Rudolfstiftung nevű kórházba. Annyira izgultam, nem tudtam hogy mi vár rám... 

A kórházból semmit nem láttam, csak annyit hogy 12 emeletes és engem az elsőre vittek. Megmutatták az ágyam és kaptam hálóinget. Ott is CTG, vérvétel, ultrahang, vizeletvizsgálat. Délután egy órát írtunk, mikor oa orvos mondta, hogy magas vérnyomás miatt egy mérgezés alakult ki a véremben, ami gondot jelenthet a babának és nekem is. Folyamatosan nézik ezt az értéket és ha emelkedik, akkor meg kell hogy császározzanak. Annyira megijedtünk, hiszen még csak a 30. hét elején voltam. Egymás kezét fogva ültünk a váróban és csak reménykedtünk. Folyamatosan vizsgáltak, majd este 8-kor a doktornő CTG vizsgálat közben közölte, hogy az érték a véremben duplázódott és azonnal ki kell venni a babát. Attilát 8 éve ismerem és most először láttam félelmet a szemében, zokogtam a félelemtől, hogy most mi lesz velünk, összedőlni látszott minden. Az orvos nyugtatott, hogy ennél kisebb babák is születnek és hogy teljesen rendben lesz minden. 

Innentől kezdve mintha kívülről láttam volna magam. Szerintem kaptam egy kisebb sokkot és csak apró bevillanásokra emlékszem. Hogy elkérték a fülbevalóimat, betették a katétert, aztán a kanült, levetkőztettek, áttettek a másik ágyra és csak a feliratot láttam az ajtón hogy műtő, megkaptam az érzéstelenítőt és Attila már ott is ültem a fejemnél. Rettegtem a félelemtől, hogy egy csendes, apró magzatot fogok látni... Már csak arra emlékszem, hogy egyszer csak felsírt Liza, és akkor elnevettük magunkat és mikor mondták hogy egészséges és láttam, hogy a bőre is csodaszép akkor elindult egy hatalmas kő esett le a szívemről. Liza 2016.03.07-én 20:45-kor a világra jött. A maga kis 40 cm-ével és 1256 grammjával, hatalmas sírás közepette, jelezte nekünk hogy nyugodjunk meg Ő aztán igazán jól van. Utána betoltak az őrzőbe és a 3 óra megfigyelés pillanatok alatt elrepült és már toltak is be a szobámba. Attila ott várt és azonnal mutatta Lizáról a képeket. Olyan szép volt, hogy nem hittem a szememnek. A kezdeti sokk után már észbe kaptunk és már eltelt két hét, én itthon vagyok, Liza még kórházba, de egyre jobban fejlődik, szedi fel a grammokat, rendben van és egészséges. Nagyon várjuk már hogy itthon legyen. Hogy hogyan készülj fel a szülésre? Nincs ötletem és tanácsom sem, hiszen soha nem lehet tudni hogy mit hoz a sors. Az én szüléstörténetem ilyen volt, rémülettel, félelemmel, császárral, izgatottsággal, majd megnyugvással és csupa örömmel tarkítva.